Vétyempuszta helyén a középkorban falu állt, amely a török hódoltság alatt elpusztult, neve azonban tovább élt a környező falvak lakóinak tudatában. A XIX. század elején új település jött létre az egykori falu helyétől keletre, örökölve annak nevét.

Az új telepesek — a hutások — első említését 1806. december 14-én a szécsiszigeti plébánia keresztelési anyakönyvében találjuk. Ebből derült ki, hogy Vétyemben üveghuta működött, amelynek tulajdonosa Vojta Ferenc körmendi lakos volt.

A magyarországi üveghutákban kalcium-kálium üveget állítottak elő. Az üveget a helyszínen található homokból vagy kellően előkészített kavicsból, kőből, mész és hamuzsír hozzáadásával hevítéssel állították elő, speciális olvasztó kemencékben, azaz hutákban. Az üveggyártáshoz használt olvasztókemencéket jellemzően erdőövezetekben és a nagy erdőuradalmakban építették, mivel fát használtak fel a mész kiégetéséhez és az olvasztókemence fűtéséhez is.

A vétyemi huta ekkor már a kor követelményeinek megfelelő technikával dolgozott. Ezt a József nádor által összeíratott gyárak listájából tudjuk, amelyben Vétyemet is említik, ahol közönséges és köszörült, öblös- és ablaküveget gyártottak. 1856-ban egy kemencével és öt tégellyel üzemelt, ez azt jelenti, hogy ekkor a vétyemi az ország legkisebb üveggyártó műhelyei közé tartozott. Egy 1860-as írásból arról tesznek említést, hogy a vétyemi hutában közönséges táblaüveget és ivóedényeket gyártanak évi 12-14 ezer forint értékben.

A vétyemi huta a Tormaföldi-patak erdőkkel övezett völgyében, egy észak-dél irányú völgy déli torkolatában épült. A terület kiemelkedett az említett patak mocsaras völgyéből, ezért építkezés céljára ideális helynek bizonyult. A hutától keletre, mintegy 300-350 méternyire egy sekélyebb völgyben állt a hamuzsírfőző műhely és a raktárak, ahol a hamut és a készterméket, a hamuzsírt tárolták. A hutától nyugatra 250-300 méterre, ahol a völgy kétfelé ágazik, volt a település 1811 óta használt temetője.

Erdei gyalogösvények és — főleg esőzések után — szekerekkel is nehezen járható utak vezettek Marócba, Pákára és Tormaföldére. A hutabeliek ez utóbbi utat használták fuvarozásra; ezen érkezett a helyben nem található nyersanyag, s erre szállították a készárut. Az út több helyen a Tormaföldi-patakba ömlő erek hídjain át vezetett.

Vétyemben nem folyami kavicsot használtak alapanyagnak, hanem követ, amit Ausztria hegyeiből hoztak. A meszet, amely szintén nem található a környéken, számadáskönyvek hiányában nem tudni, honnan szerezték be. A szükséges vízmennyiséget biztosította a patak, a fát az erdő.

Az 1870-es évek eleje fellendülést hozott a huta életébe. Új üvegesek jöttek — köztük egy üvegmetsző is: Güntler Flórián — és üveges inasok képzése is folyt. Ez az idevándorlás minden bizonnyal a környező huták megszűnésével magyarázható, ugyanis 1859-ben Somhegy és a hetvenes évek első felében Úrkút második hutája is megszűnt. A vétyemi üveghuta végül 1877-ben szűnt meg.

A vétyemi üveghuta maradványait ma is láthatjuk az erdőben, a XVIII-XIX. századból való termékeit pedig a lenti Hagyományok Házában is megtekinthetjük.