funiQ logo

This article is not available in 中国语文. This is the 匈牙利 version of the article.

Evangélikus templom, Kővágóörs

Kővágóörs evangélikus temploma a község központjában található. A középkori eredetű templomot az 1700-as évek második felében barokk stílusban építették át a ma is látható formájára.

A templom eredetijét, a Szent László tiszteletére felszentelt templomot még 1264-ben építették, fennmaradt részeiből néhány ma is látható a jelenlegi templomban. Ez a régi templom a török háborúk alatt pusztult el, majd a hódoltság után visszatért hívek, katolikusok és a protestánsok – miután egy ideig közösen használták – együtt építették újjá romjaiból 1774 és 1794 között. Végül az evangélikus egyház birtokában maradt. A XVIII. századi újjáépítés után az épület belső- és külső jegyei is a barokk stílust képviselik. A XVIII. századból származó padok mellett a korabeli szószékoltár is érdemes a figyelemre, ahogy az 1866-ból fennmaradt keresztelőmedence és az 1833-ban készült orgona is.

A templom nagyharangját Franciscus Millner budai harangöntő készítette 1805-ben. Ez a harang az egyik legnagyobb evangélikus történelmi harang Veszprém megyében.

evangélikus templom
Evangélikus templom Photo: funiQ

Egy 1985-87-ben történt feltárás során a sziklából kivésett, kőfalakkal körülvett kriptára bukkantak a középkori torony aljában. Valószínűleg a templom kegyurának sírhelye lehetett a kripta, amelyet a XVIII. századi építkezések során bolygathattak meg. A kripta belső terét a feltáráskor törmelék töltötte ki, a temetkezésre csak néhány csontmaradvány és koporsószeg utalt. Festett vakolatdarabok, egy bécsi fazék pereme, XV. századból való edény töredéke és ami igazán jelentős: egy piéta szobor részlete került elő a kriptából.

A gótikus piéta szobornak közel a 15%-a maradt meg az eredetileg valószínűleg 80-85 cm magas szoborból. Mária bal kezével a fátylát tartotta, sima ruhaszegélyéből részletek maradtak meg, Krisztus alakjából testének töredékeit, lábfejeit, rovátkolt ruharészletet, drapéria részletet sikerült megmenteni. A szobor lesarkított posztamensen állt. Stílusjegyei alapján valószínű, hogy valamikor a XIV. század második felében, Nagy Lajos király uralkodása alatt készülhetett a szobor. A restaurált szobor, az eddigi ismeretek szerint a mai Magyarország területén fellelt legkorábbi, és ez idáig egyetlen gótikus piéta szobra.

A templom előtere szabadon látogatható, a belső teret azonban rács védi az esetleges rongálók ellen. Előzetes bejelentkezéssel ingyenes idegenvezetés mellett járhatjuk be a templomot, és ha szeretnénk a volt algimnázium előterét is.

Elérhetőség

Cím: Kővágóörs, Arany János tér
Tel.: +36 87 563 026